Elkezdték bontani a Hős utcai gettót
A B tömb bontását megkezdték, csaknem 300 millió forintba fog kerülni, a másik épületben még laknak.
A B tömb bontását megkezdték, csaknem 300 millió forintba fog kerülni, a másik épületben még laknak.
Sikertörténetnek tartja a kőbányai önkormányzat a Hős utcai lakótelep felszámolását, amit azonban erőteljesen árnyalnak az ott ragadtak, illetve vidékre kényszerült egykori lakók beszámolói.
Kell a hely a TEK-központnak, az önkormányzat pedig egyébként is szabadulna a szegregátumtól.
Évekkel ezelőtt több mint 2 milliárd forintot kapott Kőbánya önkormányzata, hogy felszámolja a Hős utcát, Budapest hírhedt szegénytelepét.
Beismerő vallomást tett az emberöléssel gyanúsított férfi. Az élettársa kifosztás és bűnpártolás miatt felelhet.
A Vasutas Szakszervezet szerint a Podmaniczky úti Vitalitás-központ volt beígérve a Budapestre rendelt egészségügyi dolgozóknak.
A bíróság szerint, ha a férfit szabadlábon hagynák, akkor az elrejtőzhetne a hatóságok elől.
Több részletben kapják meg a pénzt, amiből kisajátíthatnak két Hős utcai társasházat is.
A kisajátítási pereken a lakók jelezték, hogy lakást akarnak, nem pénzt, így megcsúszott az egész folyamat.
"Mi haszna az államnak a hajléktalanokból? Annyian vannak, hogy már mindenhol találkozni velük Budapest szerte, és most mi is közéjük fogunk tartozni. Hol van az állam, hogy megvédjen minket?" – ezzel kezdte a történetét a Hős utca egyik lakója azon az utcafórumon, amelyet a velük foglalkozó civilek szerveztek Kőbányán, mert a hivatalos utakon nem kaptak jogorvoslatot, de még válaszokat is alig.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdai döntésében hatályon kívül helyezte azt a közgyűlési határozatot, amivel kerítéssel vették volna körbe a felszámolásra ítélt lakótömböket.
Az év végéig lebontják a Hős utcai gettót, az önkormányzat folyamatosan vásárolja fel az ott lakók lakásait. Birtokunkba került egy értékbecslés, amely még úgy is jóval magasabb árat állapít meg egy ingatlan esetében, hogy azt a szabad piacon nem lehet értékesíteni. Közben egy bírósági döntés értelmében egyelőre mégsem zárhatják le kerítéssel a telepet, a hirtelen meleg és a szemét miatt pedig megjelentek a patkányok is.
A kőbányai önkormányzat felmondta a Kontúr Közhasznú Egyesület bérleti szerződését. A Kontúr a Hős utcai gettó egyik épületében, a 15/A első emeletén bérelt lakást.
A rendőrök azonnal elfogták a gyilkossággal gyanúsított 39 éves férfit.
A négy díler 2900 adagot tudott eladni két év alatt.
A lakóknak 4-6 millió forintos kártalanítási összeget kínálnak.
Harmadannyi a kártalanítás, mint amennyi más hasonló utcákban a lakás ára.